Hírek
Keressük a 2009-es év legjobb települési lapját!
Publikálva: 2009-10-19
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
„Pátriánk” Helyi Sajtó-díj 2009
(2009 legjobb települési lapja)
Müllner Jenő, Aranytollas-újságíró emlékére
A Studio Metropolitana Nonprofit Kft. és támogató szakmai partnerei első alkalommal hirdetik meg a magyarországi településeken kiadott helyi újságok számára a
„Pátriánk” Helyi Sajtó-díj 2009 Pályázatot.
Magyarország közel 3200 településének többségében készítenek a helyi közösség számára rendszeresen megjelenő hírújságot újságíró szakemberek, művelődésszervezők vagy lelkes civilek, amelyek a kutatások szerint egyre fontosabb szerepet töltenek be a lokális tájékozódásban, szerepük a településfejlesztésben, a közösségépítésben, a szakmai párbeszéd és a lokálpatriotizmus erősítésében évtizedek óta, de különösen a rendszerváltozást követően, kiemelkedő jelentőségű. Az ország sok kistérségében a külvilággal való kapcsolattartás szinte egyetlen eszköze a helyben készülő újság.
Pályázatunk ezekre a lapokra és a lapokat készítő szakemberekre szeretné ráirányítani a közvélemény figyelmét azzal, hogy lehetőséget biztosít számukra munkájuk bemutatására, pályázaton való megméretésére, teljesítményük elismerésére.
A pályázatot és a díj átadását a jövőben szeretnénk minden esztendőben megismételni, s ezzel elérni azt, hogy a helyi sajtótermékeknek legyen egy évenként visszatérő seregszemléje, amely alkalom a találkozásra, a vélemény- és tapasztalatcserére, valamint az ünneplésre.
---
A pályázatot Dr. Müllner Jenő (1943-2008) sajtótörténész emlékének is ajánljuk, aki a rendszerváltás óta dolgozott a Hegyvidék című budapesti kerületi lap főszerkesztőjeként. Lapjával megmutatta, hogy a változó politikai erőviszonyok, és az erőteljes külső befolyásolási törekvések ellenére miként lehet objektív, független, érdekes, a lokálpatriotizmust erősítő helyi médiumot szerkeszteni. A Hegyvidék szerkesztőségében igazi szellemi műhelyt alakított ki, számos fiatal újságíró pályája indult onnan. Évekig a Vitéz János Főiskola kommunikációs szakán tanított sajtótörténetet. Kiemelkedő részt vállalt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Helyi Lapok Szakosztályának kialakításában, tíz évig a szakosztály elnöke volt, és tagja volt a MÚOSZ Elnökségének, Választmányának is. Több helytörténeti témájú könyv szerzője. Munkásságát 2007-ben a MÚOSZ a szervezet életműdíjának számító Aranytollal ismerte el.
---
Pályázati információk:
Pályázni lehet a helyben készülő lap 2009-ben megjelent 3 különböző lapszáma egy-egy támpéldányának elküldésével a következő címre: Studio Metropolitana Nonprofit Kft. 1075 Budapest, Károly krt. 11.
Amennyiben a lap online formában is hozzáférhető, kérjük, ugyanazokból a lapszámokból, amelyekkel nyomtatott formában pályáznak, küldjenek egy-egy pdf fájlt a következő címre: kriaszter@studmet.hu
A pályázati anyagok beküldési határideje: 2009. november 10. kedd.
A beérkezett pályázati anyagokat egy felkért 5 tagú szakmai zsűri bírálja el, amelyben részt vesznek az újságíró szakmai szervezetek képviselői is.
Zsűri tagjai: Tripolszky László, a Sajtószakszervezet elnöke
Kleer László, a MÚOSZ Helyi Lapok Szakosztályának elnöke
Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közössége elnöke
Kriaszter Attila, ötletgazda, a Studio Metropolitana vezető kommunikációs partnere
A szakmai zsűri a pályázatra benyújtott helyi lapok esetében az alábbi szempontokat értékeli:
1. Egyéni külalak, esztétika, grafikai megvalósítás, fejléc, tördelés
2. Színes tartalom, rovatok, a helyi közösség élete bemutatásának sokszínűsége
3. Politikai függetlenségre, objektivitásra való törekvés
4. A nyomdai kivitelezés színvonala és az egyenletes minőség biztosítása
A pályázati anyagok a 4. Településmarketi Konferencia részeként, a rendezvény helyszínén, Budaörsön 2009. november 18-án bemutatásra kerülnek.
A szervezők a pályázatra küldött anyagokat nem küldik vissza!
További információkért keresse fel a www.studmet.hu vagy a www.metropoly.hu honlapokat!
Budapest, 2009. október
További híreink







