Hírek
Budapest Metropolisz új utakon
Publikálva: 2010-03-19
Elkészült a Budapest Stratégiai Fejlesztéspolitikai Orientációs Tanulmány vitaanyaga
A Studio Metropolitana 2009 őszén elindított konferenciasorozatán felvetett gondolatok, szakértői értékelések, valamint elemző tanulmányok felhasználásával megszületett Budapest Stratégiai Fejlesztéspolitikai Orientációs Tanulmányának első munkaanyaga.
A tanulmányt továbbfejlesztés céljával tesszük közzé, hogy megállapításainak hitelességét megméressük a korábban már bevont gazdasági szereplők és szakemberek széles körével, illetve vitára bocsássuk a városfejlesztői és közigazgatási szakma és a civil szektor számára. A tanulmány továbbfejlesztése céljából további egyeztetést szervezünk 2010 tavasza folyamán.
Szándékaink szerint Budapest 2010 végén elfogadásra kerülő Gazdaságfejlesztési Stratégiája olyan konszenzusos, és az alkotók személyes meggyőződése által támogatott javaslatcsomag lesz, amely képes a közhatalmi függést kiiktatva önállóan irányítani a várostérség növekedését.
Javaslatait, véleményét a Metropoly fórumon, mailen vagy személyesen várjuk, kérve a várostérség minden szereplőjét a tanulmány megállapításainak kritikájára, pontosítására és jobbítására.
Szabó Tünde
Metropoly szenior vezető
További híreink







